A történelemből is jól ismert Bethlen család sarja: Bethlen Farkas, Verőce polgármestere magáról így vall:

?Hatgyermekes családba születtem ötödikként, 1957-ben, Nagymaroson. Szüleim dolgos kezeinek köszönhetően, 1970-ben sikerült egy kis lakásba költöznünk Verőcén. Azóta itt élek, és igyekszem a szüleim által rám bízott feladatot teljesíteni, szeretni családomat, hazámat és dolgozni a közérdekében. Három gyönyörű gyermek édesapja vagyok.
Iskoláimat Nagymaroson, Verőcén és Vácott végeztem. Érettségi után, vállalkozóként tanultam meg, hogy a kapott feladatra fordított idő az, ami meghozza gyümölcsét. Nyolc esztendeig a Dunakanyar Rádió tulajdonosaként tevékenykedtem Vácott, támogattam a régió jobbító elképzeléseit.
Isten segítségével sikerült határon innen és határon túl segíteni embertársaimat. A Julianus Barát Alapítvány elnökeként, az elszakított területeken ? Kárpátalján és Erdélyben ? óvodák és iskolák felújításával, építésével segítem a magyarság megmaradását.
1998 óta vagyok Verőce polgármestere. Megválasztásom első percétől négy szó vezérelt: gondos gazdaként, alázattal szolgálni.
Településünk szebbé tételén, infrastruktúrájának javításán és az ifjúság nevelésén fáradoztam és fáradozom. Minden cselekedetemet az vezérelte, hogy közösségi szinten sikerüljön összefognom a térséget, amelyet a pártoknak a rendszerváltás óta csak időnként és rövid ideig sikerült.?

A már említett Julianus Barát Alapítvány gondozásában épül a polgármester úr által megálmodott Kárpát-Haza templom, kegyhely, Istennek egy kis hajléka Verőcén, a Lósi-völgyben, melynek átadó ünnepsége 2010. június 4-én lesz egy nagyszabású rendezvény keretében.

Bethlen Farkas a magyarországi vízkincs védelme érdekében kérte tavaly a Magyarok Világszövetségének segítségét.
Polgármester úr a Pest megyei 2-s számú választókerületben független jelöltként indul a 2010. évi országgyűlési képviselő választáson.

forrás wikipédia